A legenda, mely igaz történet alapján íródott
Él egy legenda, mi szerint a Pilis lábánál a Budakeszi Arborétum mellett áll egy öreg tölgy két évszázada. Az 1830-as évekből származik a legenda, amelynek főszereplői Kaba János lovászfiú és a Szentkirályi (egyes források szerint Gyarmati) család leánya, Erzsébet, akik – ahogy az lenni szokott – igen fiatalon, alig 18 esztendősen szerelmesek lettek egymásba.
A lány apja azonban a Monarchiával jó kapcsolatot ápoló bécsi grófhoz akarta adni a lányát, hogy megmentse az apadó családi vagyont. A kötelesség és a szerelem harcolt a lány lelkében, ezért bár először engedte a fiú közeledését, bizonytalan volt.
A kötelességtudat szorítását azonban egyre gyakrabban váltotta fel a lovászlegény ölelése a sűrű kilovaglások során a pilis erdő lábánál. Végül az apa megneszelte a veszélyes szerelmet és miután kirúgta a lovászfiút, lánya lovaglási szokásait is jelentősen korlátozta. János így hiába várta szerelmét a szokásos helyen, a tölgyfánál.
Teltek-múltak a napok, és Erzsi nem jelent meg. Ekkor János levelet hagyott szerelmének, remélve, hogy a lány visszatér a titkos találkahelyre. A levél azonban bontatlanul pihent az ágak között.
Az erdőt járó szerzetes, Ferenc testvér figyelt fel a különös “falevélre” egy szokásos koraesti imádsággal teli sétája során. A levelet felbontotta, s ezzel végérvényesen szereplőjévé – sőt főszereplőjévé – tette magát a szerelmesek 200 éves történetének. A levélből kiderült számára a családi dráma, és a fiú elkötelezett szerelme egyaránt, így maga is gondolkodóba esett, hogy szabad-e neki beleavatkozni az eseményekbe. Hiszen “Isten útjai kifürkészhetetlenek”. A tölgyfa alatt térdet hajtva imádkozott a szerelmesek boldogságáért, amikor is a lemenő júniusi nap fénye áttört az erdő, és a tölgyfa ágain. A fényre ezernyi lepke telepedett a fára, hogy a nap utolsó meleg sugaraiban fürödjenek. Ferenc testvér kétségei elmúltak, s hitében megerősödve indult útnak, hogy a hetekkel ezelőtt íródott levelet kézbesítse a lánynak.
A szerzetes nemcsak bebocsátást nyert a Szentkirályi birtokra, de még szállást is kapott a kastélyhoz tartozó kápolna melletti sekrestyében. A buzgó imádság és a birtok minden lakója számára tartott misék és gyónások mellett pedig volt ideje Erzsébet és János között a titkos postás szerepét is vállalni. Hogy ne keverje bajba önmagát, a leveleket rendre a tölgy ágai közé rejtette, s a lovászfiút meghagyta annak hitében, hogy szerelme járt arra.
A szerelmesek története nem érhet véget boldogság nélkül, így végül Ferenc testvér nagy titokban megeskette őket Keresztelő János ünnepének estéjén – ezen a napon ugyanis enyhült Erzsébet apjának vasszigora az ünnepre tekintettel. A tölgyfa koronája alatt, a Hold fényénél kimondott házassági eskünek a csillagok és a fán pihenő lepkék voltak a tanúi.
A fiataloknak azonban menekülniük kellett az atyai harag, a törvény és a kor társadalmának ítélete elől. Szerelmes hőseink Pozsonyig futnak kalandosan, ahol nyomuk veszik a legenda továbbadóinak szemei elől.
Erzsébet levelei azonban fennmaradnak, melyeket Ferenc testvérnek ír még hosszú éveken át. Igaz, a rebellis barátnak is távoznia kellett a családi birtokról idő közben, így a leveleket a szerzetes számára a pilis erdőbe a “Szerelmesek Tölgyéhez” címezte a lány. A XIX. század romantikájára jellemzően a leveleket a kor postája ki is kézbesítette.
Azóta sok száz pár váltott levelet és gyűrűt is az immár kétszáz esztendős öreg tölgyfa alatt. A legenda szerint ugyanis az itt kimondott eskü örökké tart. Legyetek részesei a legendának!
